2010 június 29. | Szerző: Beccy |

 Azt hiszem itt az idő.

Tudod, amikor három éve elkezdtem blogot írni – de rég is volt… – lettem szingli és magányos miközben annyi minden történt velem. Vége lett egy hosszú kapcsolatnak, egy munkahelynek egy régi életnek. Jött Gina, a gym, a rengeteg új ismerős, pasik és hmmm. azt hiszem kalandok a legjobb szó rá. Hihetetlen mik történtek velem, ha azt vesszük még itthon is.

Viszont igyekeztem úgy írni, hogy ne bántsak meg senkit. Ez Edinburghban egyszerű volt – kevés ismerős olvasott. Viszont itthon azt hiszem olyan emberek nézik a macskakaparást, akiknek nem szeretném az orrára kötni, mit érzek, és mik azok a dolgok amiket amúgy nem mondanék el.

Vége a nagy sztoriknak és a szingliségnek. Remélem:) Most úgy érzem, megtaláltam azt, akivel jó és akivel el tudom képzelni az életem. Aki mellett önmagam lehetek… blablabla .

Igen, jól sejted. Én is búcsúzom a blogírástól, a szingliségtől és elkezdem a komolyodás felé vezető utat. Ha egyszer esetleg visszafordulok, újrakezdem. És most remélem azért drukkolsz, hogy ne kezdjem újra.

Olvasni még fogok, de írni már nem szeretnék. Igazából nincs is mit.

Köszönöm hogy olvastál, hogy drukkoltál, velem sírtál és nevettél, kommenteltél és néha eszedbe jutottam. Remélem, nem volt hiába.

Minden jót kívánok, lottó ötöst, szőke herceget fehér lovon, szuper munkahelyet, világbékét… és azt is persze, ami kimaradt a mostani felsorolásból, de szeretnéd:)

Csók

 

Beccy