2010 május 24. | Szerző: |

 


 Hazértünk.


Írtam volna, hogy mik történtek a héten, vagy hogy ismételten parázom a repüléstől… de Drága túl sokat volt velem, így inkább hagytam a netet. Barátnőmet nagyon nehezen sikerült rábírni, hogy vigye el a kis barátját, aki az asztalomról a fiókomba költözött, de végre az is eltűnt a szobámból.


Ami engem illet, egyre izgatottam voltam az úttal kapcsolatban, ami úgy tűnt kicsit zavarja Drágát. Nem is meséltem neki, kivel mit szerveztem le, csak annyit mondtam neki, bízza majd rám magát. Esténként úgy ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt, de a hideg időjárás miatt nem is zavart annyira.


És jött a repülés. Tudod, ilyenkor mindig full ideg vagyok. Ez most nem volt DRága sem egy hobbirepülő, így őt nyugtatgattam. Szerencsére bevett egy bogyót, amitől nem lett rosszul, de elég sokat kellett győzködnöm előtte.


A landolás szokatlanul nyugis volt. Semmi szél, napsütés, melegebb volt mint itthon. A repülőtéren várt Edző és Andrea és a kis trónörökös. DRága meg is lepődött, amikor magyarul köszöntek neki, aztán átváltottak jó kis skót ahcentusra. Megértettem őket, de nagyon sokat romlott az angolom ezalatt a másfél év alatt. Ez van, ha az ember csak ritkán használja és akkor is véletlenül.


A város gyönyörű volt, mint mindig. Az egész virágba volt borulva, Drágának is tetszett, de nem nagyon találta még a helyét. Elmentünk halat enni krumplival, oda ahová régen annyit mentünk Ginával. A tulaj még mindig ugyanaz volt, megismert és odajött az asztalhoz beszélgetni. Kaptam is az edzőtől, amiért nem vallottam be, hogy tavaly ott kajáltam egyszer. Drága nem vette a lapot, hogy épp fejmosást kapok, amiért nem étkeztem anno helyesen és benyögte, hogy nem messze a lakásunktól van egy szuper gyorsétterem, ahol isteni a belga sültkrumpli. Edző elhallgatott, Andi csak mosolygott az egészen.


Ebéd után megmutatták az új edzőtermet, ahol most csak gépek és wellness részleg van. Az uszoda úgy látszik túl költséges, és még mindig nem jött helyre a gazdaság. Az éttermekben voltak ugyan, de nem annyian mint rég és minden drágult a városban. Elmentünk kettesben sétálni a városban. Bementünk a jó öreg Princess gardenbe, felmentünk a várba, le a royal mile-on. Nagyob jó volt újra ott lenni, beszívni azt a friss levegőt, mosolygós embereket látni és skót szoknyás pasikat. Próbáltam rávenni drágát egyre, de sajna nem jött össze. Találkoztunk ismerősökkel is, amikor bementünk a könyvtárba és az egyetemre.


Edzőéknél laktunk pár napot. Nagyon sokan el-vagy hazaköltöztek ők legalább egy biztos pont voltak. És persze a sulisok. Este elmentünk kocsmázni a skót fogadott apámmal, aki nagyon megörült nekünk és befenyítette DRágát, hogy vigyázzon rám:) De azt hiszem enélkül is nagyon jól teszi a dolgát:)


A sör gyengébb mint itthon, de talán amiatt hogy hajnalban keltünk és elég hosszú utat tettünk meg, Drága végre feloldódott és nagyon jól sikerült az este.


Edzőéknél megkaptuk a vendégszobát. Drága ment elsőre zuhanyozni, aztán én. Amikor bementem a szobánkba a trónörökös épp DRágához bújt, mert ő csak úgy tud aludni. Annyira helyesek voltak együtt. Viszont Andrea észrevette, hogy nálunk van és gyorsan átparancsolat a szobájába. Ahonnan megint átjött éjszaka… Itt ismertük fel, hogy az ajtó nem zárható, így csak alvás volt.


Pénteken elvittem vásárolni. Mint minden tipikus pasi, neki is a halála a vásárlás. De amikor bementünk az outletbe és észrevette, hogy itt minden kb feleannyi, mint otthon… Szóval őt kellett a végén hazaráncigálni. Nekem csak pár szanda jutott és pár helyes szoknya. Nem tetszenek a mostani felsők. Olyan bennük az ember lánya, mintha zsákba öltözött volna…


Délután, amikor visszaértünk Andrea pisszegett, hogy csenben legyünk, mert most aludt el a trónörökös egy egész délelőttöt átfogó hiszti után. Gondoltuk, leülünk a nappaliban és teázunk egyet. Szépen megterítettünk hozzá, amíg drága kiment a mosdóba. Amikor jött be, hozta a kis bögréjét – mert hogy néz már ki olyan pici csészéből teát inni – és a gőzölgő teával megállt az ajtóban. Pont a tűzriasztó alatt… Igen. Beindult. Trónörökös felébredt, sírt, majd bemászott drága ölébe és elszenderedett.


Este mentünk bulizni, bemutattam mindenkinek DRágát és nagyot buliztunk. Ott volt Scott is… Bemutattam őket egymásnak, aztán én lepődtem meg, hogy elmentek együtt piálni a bárba. Furcsa volt hajnali 3kor hazamenni, még olyan fiatalnak tűnt az este, így elmentünk az egyik ismerőshöz és reggelig beszélgettünk.


Szombaton elmentünk Loch Nesshez, de a szörny nem jött ki. Nem akart találkozni a konkurenciával:)))


Vasárnap még öszefutottunk pár ismerőssel és piknikeztünk egyet, aztán ma indultunk haza. A drágának beadtam a bogyóját és hátradőltem a széken. Kicsit elfáradt, azonnal elaludt. Olyan édes amikor alszik:)


Mivel három ülés van egymás mellett, így egy idegen leült mellénk. Aranyos volt, kb velem egykorú srác és pont abban az étteremben dolgozik, ahol Skót fater. Végigbeszéltük az utat, snassz dolgokról, hamar elment az a három óra. Azt hittem Drága alszik. De amikor a srác el akarta kérni a számom, olyan hangosan ráförmedt, hogy nem adja meg, mert van barátja hogy csak kamilláztam ki a fejemből:)


Kicsekkolás közben mondta drága, hogy megérti, miért szeretem azt az országot. És hogy akkor most mi lesz? Mert akkor most mondjam meg. Mert neki ez így rossz.


Mondtam neki, hogy maradok itthon, a hátsómon. Mert Edinburgh nem az, ami volt. És azt hiszem, drága nélkül én sem lennék már az igazi.


Gondoltam beleviszek egy kis csöpögős romantikát, hagy legyen végre egy jó éjszakánk, ha már odakint nem lehetett….


Ehelyett kaptam egy puszit, hogy szuper és bejelentte, hogy hazavisz, aztán átugrik a szülőkhöz, mert idegesek a vulkán miatt…


VB

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!